Blog

x icon

Tudásunk elérhető számodra is

A londoni együttes a Premier League 2021/22-es kiírásában a 15. fordulóig versenyben volt az aranyért a Manchester Cityvel és a Liverpoollal, de utána egyre jobban szakadtak le a két nagyágyútól. Innentől kezdve már a szezon végéig nem mozdultak a bronzérmet érő harmadik helyről. A 15. fordulóban egy nagyon kiélezett meccsen egy 3-2-es vereséget szenvedtek a West Ham-től és az ezt követő 8 bajnoki meccsükből csupán kettőt sikerült megnyerniük. A hajrában még a Bajnokok Ligája indulás is veszélyben volt, de végül a 76 lőtt, valamint 33 kapott góllal és a 74 megszerzett ponttal, az Arsenalt és a Spurs-t megelőzve sikerült megtartaniuk a harmadik helyet.

Egyértelműen Mason Mount volt a Chelsea legeredményesebb játékosa a 2021/22-es szezonban, akár a gólokat akár a gólpasszokat nézzük (11 gól és 10 gólpassz). Havertz és a nyár folyamán távozó Lukaku 8 gólig jutottak. Gólpasszokat tekintve a fiatal Reece James a második legeredményesebb 9 gólpasszal (emellett 5 gólt szerzett), akinek nagyon fontos szerepe volt a szezon során a védekezésben és a támadásban egyaránt.


Csak a védők 22 gólt szereztek (a csapat szerzett góljainak a 29%-át) összesen, ezzel mind arányosan, mind összesítve nézve náluk teljesítettek legjobban a védők a gólszerzések szempontjából. Ebből is látszik a védelem kiemelkedően fontos szerepe, illetve az, hogy hiányzott egy gólerős csatár a szezonban.

Mivel sem Werner, sem Lukaku nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért Tuchel kénytelen lesz még legalább egy klasszis támadót igazolni, főleg azért, mert Lukaku az Internél folytatja és Werner is a lehetséges távozók között van. Nem véletlen tehát, hogy az első érkező Sterling, a Manchester Citytől, és régóta lehet hallani az új klub elnök Cristiano Ronaldo iránti rajongásáról is.

Vessünk egy pillantást a védekező statisztikákra, mégpedig az ún. per 90-es mutatók segítségével. Ezek figyelembe veszik a pályán töltött játékperceket is, sokkal jobban összehasonlíthatóvá téve így a játékosok teljesítményét.

Arányosan nézve legtöbb fejpárbajt a Barcelonához ingyen szerződő Andreas Christensen nyert meg, közel hármat 90 percenként. Őt követi Ruben Loftus- Cheek 2,8-as átlaggal, majd az 598 percet játszó francia hátvéd, Malang Sarr, aki 2,6 fejpárbajt nyert meg 90 perces átlagot tekintve.

A legtöbb labdaszerzést a rutinos brazil, Thiago Silva hajtotta végre, 90 percenként 5,6-ot. Ezt a mutatót tekintve második helyen Saúl Niguez, 5,4-gyel (ő csupán 530 percet kapott a német menedzsertől), és a harmadik helyen Marcos Alonso áll, 5-ös átlaggal. Alonso helye kérdéses volt a kezdőcsapatban, azonban Ben Chilwell sérülése miatt nem maradt sok választása Tuchelnek, de a spanyol szélső nem okozott csalódást a szezon során. Itt még kiemelném az egyre több lehetőséget kapó, 22 éves angol, Trevoh Chalobah teljesítményét, aki 4,9 labdát szerzett átlagosan, valamint az előző mutatóra visszatérve 2,2 fejpárbajt nyert meg 90 percenként, ami a negyedik legtöbb a csapaton belül.

A támadójátékra fókuszálva láthatjuk, hogy Reece James átlagosan 0,4 asszisztot jegyzett. Thiago Silva bizonyult a legjobbnak a progresszív passzokat tekintve (10,8 / 90 perc), bár Rüdiger sem sokkal maradt le a maga 10,6-os értékével. Jorginho átlagosan 7,8 passzt juttatott a támadóharmadba, ezzel ő vezeti ezt a listát, mögötte a két középhátvéd – Thiago Silva 7,7 és Rüdiger 7,6 / 90 perc.

A sikeres kulcspasszokat nézve az első három helyezett mindegyike saját nevelésű játékos. Legfelső fokon a még mindig csak 21 éves Callum Hudson-Odoi (0,97/90 perc), a második Reece James (0,89/90 perc) és a harmadik Mason Mount (0,88/perc). Hudson-Odoi a progresszív futások alapján is az első helyen áll (4,8/90 perc). Az angol szélsőnek eddig még nem sikerült teljesítményével kivívnia, hogy valamelyik tréner stabil kezdőként számítson rá (ebben a szezonban is csak 1019 percet kapott), annak ellenére, hogy pár éve komolyan érdeklődött iránta a Bayern München.

A Real Madridhoz távozó Antonio Rüdiger nagyon sok összesített mutatóban az élen áll. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb progresszív passz (389), a legtöbb progresszív futás (69), a legtöbb sikeres passz a támadóharmadba (276), valamint Eduard Mendy után ő játszott a legtöbbet (3291 perc). Bárki is fog érkezni a helyére a nyáron, az biztos, hogy nehéz lesz hoznia ezt a minőségű játékot, amit a német középhátvéd produkált az idei szezonban.

Érdemes még a klub saját nevelésű játékosának, Mason Mountnak a teljesítményét kiemelni, aki a legtöbb gólt (11) és a legtöbb gólpasszt (10) szerezte a 2021/22-es kiírásban. Ezek mellett neki volt a legtöbb labdaérintése az ellenfél 16-osán belül (128), ő adta a legtöbb sikeres kulcspasszt (25) és az xG (expected goals) és az xA (expected assist) mutatókat nézve is a legelső helyen áll. Sokan hasonlítják a klub nagy legendájához, Frank Lampardhoz és a méltó utódját látják benne.

Az xT (vagyis expected threat) megmutatja, hogy egy játékos az egyes játék szituációkkal hogyan növeli a támadásépítés/gólszerzés esélyét. A 90 percenkénti xT mutatók alapján jól látszik a hátvédek fontos szerepe (különösen Thiago Silvaé és Antonio Rüdigeré). Az utóbbi pótlására eddig a legvalószínűbb érkező a Napoli szenegáli védője, Kalidou Koulibaly és a korábbi Chelsea játékos, Nathan Aké. Thiago Silva kora ellenére (37) a legfelső fokon helyezkedik el, emellett szinte hiba nélkül lehozta a meccseit és már több interjúban kiemelte, hogy nagyon jól érzi magát a csapatban. Kérdés, hogy hány évig képes még tartani ezt a szintet a brazil hátvéd.


A gólok és a várható gólok összehasonlításánál jól látszik, hogy Mason Mount felülteljesített az xG mutató szerint, a többi támadó – Wernert leszámítva - nagyjából egyformán jól kihasználta a helyzeteit. Werner még mindig nem találta meg a góllövő cipőjét, az ő helyzetkihasználása volt a legrosszabb a szezonban. 7,4-es xG érték mellett csupán 4 gólt szerzett.


Gól és gól között is lehet különbség attól függően, hogy mekkora volt azok hozzáadott értéke a csapat adott meccsének végeredményéhez. Annak ellenére, hogy Ziyech nem kapott sok lehetőséget, négy gólt jegyzett és mind a 4 találata elég fontos volt csapatának, ugyanis ez a 4 gól összesen 10 pontot ért a Chelsea-nek. Marcos Alonso góljai is a legjobbkor jöttek, ő a maga 4 góljával 8 pontot szerzett a kékeknek. A házi gólkirály, Mount 11 gólja 7 pontot, Lukaku 8 gólja pedig 8 pontot ért a londoniaknak.

*Egy gólos győzelem esetén az utolsó gól szerzőjének 3 pont, több gólos győzelem esetén az első gól szerzőjének 3 pont, döntetlen esetén 1 / csapat által szerzett gólok.

Összegzés

A szezon során nyújtott teljesítmény alapján teljesen reális a harmadik hely, ugyanis nagyon hullámzó volt a csapat teljesítménye. Közel 20 ponttal elhúzott a két listavezető, akikhez idén senkinek sem volt esélye felérnie, köztük a Chelseanek sem. A következő szezonra nézve bíztató lehet Mason Mount és Reece James idén nyújtott teljesítménye, viszont egy hatalmas veszteség Rüdiger és Christensen távozása.

Thomas Tuchelnek és az új vezetőségnek nagyon sok feladata lesz a nyáron, ha egy bajnokesélyes csapatot szeretnének építeni, de a többi csapat erősítéseit elnézve az első négy helyet sem lesz egyszerű bevenni.



(Borítókép: www.football365.com )