Blog

x icon

Tudásunk elérhető számodra is

Bizonyára mindenki fel tud sorolni olyan játékosokat, akik hiányoztak az előző összeállításból. Szerencsére a Premier League-ben nem kell nagyítóval keresni a szenzációs spílereket, így a folytatásban is olyanokról lesz szó, akik egészen különleges és kifejezetten termékeny időszakon vannak túl. Akárcsak a múltkori analízis esetében, úgy a mintába – az adatok lehető legobjektívebb összevetése érdekében – ezúttal is kizárólag azon játékosok kerültek be, akik legalább 900 percet töltöttek a pályán a PL 2021/22-es szezonjában.

6. Kevin De Bruyne

De Bruyne ugyan papíron a jobb oldali támadó 8-as pozíciót foglalja el a Manchester City 4-3-3-as felállásában, ha megnézzük az átlagos helyezkedését és a teljes szezonra vonatkoztatott hőtérképét, akkor azt láthatjuk, hogy előszeretettel ér fel a támadásokkal az ellenfél tizenhatosának közvetlen előterébe. A 2021/22-es kiírás legjobb játékosának megválasztott belga egészen káprázatos dolgokat művelt a mögöttünk hagyott szezonban, szóval tekintsük is át, hogy mivel érdemelte ki helyét. 15 gólja a 6., míg 8 gólpassza a 7. helyre sorolja a City klasszisát, 23 kanadai pontjánál pedig csupán hárman gyűjtöttek többet. Akárcsak Mané illetve Szon esetében, úgy KDB kapcsán is feltétlenül ki kell emelni, hogy az összes találatát nyílt játékból érte el, amit mindössze 3 játékos tudott túlszárnyalni. 90 percre vetítve 0,57 gólt átlagolt, ezzel konkrétan még a csatárok között is kiemelkedik a világoskékek karmestere.

A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy bámulatos hatékonysággal értékesítette helyzeteit a 31 éves játékos, hiszen pusztán 5,39-es xG (0,20/90) elég volt neki a korábban említett volumenhez: +9,61-es gólok-xG mutatójával listavezető a PL-ben. Mérkőzésenként rendre 2,74-szer sült el a lába, ebből 1,18 talált kaput, lövései átlagosan 0,07-es xG-vel bírtak, ami a legalább 10 találatig jutók körében messze a legalacsonyabb ráta. A társak helyzetbe hozásában is jeleskedett KDB, 0,30-as xA/90-es indexe TAA (0,36) és Tsimikas (0,30) után a 3. legkiválóbb. Ha mindez még önmagában nem lenne elég meggyőző, akkor azt is hozzá lehet tenni, hogy 90 percenkénti 1,24 sikeres okos passza, 1,22 társat talált kiugratása, valamint 1,03 célba ért kulcspassza mind-mind rekord a mezőnyben.

Kevin De Bruyne
Kevin De Bruyne (Forrás: www.goal.com)

7. Riyad Mahrez

Mahrez tavalyi szezonja 8. PL idénye volt (ebből 4-et játszott a Leicester City mezében), és nagyon úgy fest, hogy még 31 évesen is bőven van benne kraft. 1642 játékperce ugyan nem túl sok, de amikor megkapta a lehetőséget Guardiolától, akkor többnyire élt is vele. Az algériai 11 találattal és 5 assziszttal járult hozzá a Manchester City 6. PL-serlegéhez, és bár 4 gólját is tizenegyesből szerezte, 90 percre vetített 0,60-as mutatója ezzel együtt rendkívül elitnek mondható. Büntetők nélkül 7,25-ös xG-t szedett össze az idény során, ez mérkőzésenként 0,40-es hányadost jelent, ami pontosan annyi, mint amennyivel Vardy valamint Szon is rendelkezik. Mahrez azon játékosok közé tartozik, akik nem fogják vissza magukat, ha kecsegtető helyzetbe kerülnek, ugyanis 3,23 próbálkozása a 6., 1,32 kaput találó lövése pedig a 7. legtöbb.

Ami miatt egyszerűen nem volt kérdés a helye, az a következő tény: 0,88 gólban történő szerepvállalása Szalah (1,09) mögött a 2. legjobb, és ha az npG+A/90-es rátáját (0,66) vizsgáljuk, akkor is csak 8 játékos áll előtte. Mindezeken túl még kiosztott 90 percenként 0,77 sikeres kulcspasszt, illetve 5,65-ször ért labdába a büntetőterületen belül – utóbbi Manéval holtversenyben a 8. a vonatkozó listán. Miután Raheem Sterling 47,5 millió fontért a Chelseahez, Gabriel Jesus pedig 45 millió fontért az Arsenalhoz írt alá, így ha a jövőben elkerülik a sérülések az algériai támadót, akkor könnyen lehet, hogy még több örömöt fog majd szerezni a világoskékek szimpatizánsainak.

Riyad Mahrez
Riyad Mahrez (Forrás: www.lookcharms.com)

8. Cristiano Ronaldo

Ronaldo minden bizonnyal már túl van pályafutása legszebb, és egyéni szinten legeredményesebb évein, viszont újfent bizonyította, hogy még a legmagasabb szinten sem szabad őt teljesen leírni. Az, hogy 18 találatával 36 évesen a Premier League góllövőlistájának 3. helyén végzett, mindenképpen megsüvegelendő, pláne úgy, hogy a Manchester Unitednek nem ez volt a legsikeresebb évada. A portugál mérkőzésenkénti gólszáma (0,61) a 4., xG-je (0,53) pedig az 5. legjobb. Várható góljainak (15,69) mennyiségét 2,39-cel rúgta felül, ha tehát a helyzetbe kerülési képességét és a befejezéseinek a minőségét nézzük, akkor aligha lehet rá panasz.

Az évek során a pálya széléről az ellenfél kapujához egyre közelebb kerülő CR7 3,63 lövéssel operált, ennél csak Szalah (3,93) tüzelt többször, az egyiptomi viszont pontosabban célzott (40 vs 45% a kaput találó próbálkozások aránya). Ha a tizenegyeseket kivesszük a mintából, akkor lövéseinek átlagos kvalitása 0,13-as xG-vel jellemezhető, ami nem éri el akár Jota (0,19), akár Szon (0,17) számát, de még így is azt mutatja, hogy nem ész nélkül lövöldözött a United 9-ese. 20 gólban történő szerepvállalását (0,68/90) csak 5-en überelték, vagyis ha azt nézzük, hogy a támadások befejezésében és az akciók lezárásában hogyan muzsikált Ronaldo, akkor aligha lehet kihagyni a legjobbak számba vételekor.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo (Forrás: www.footballtoday.com)

9. Jamie Vardy

Jó az öreg a háznál – tartja a magyar közmondás. Vardy egy személyben testesíti meg a tapasztalatot, a rutint, az alázatot, a küzdeni akarást, az elnyűhetetlenséget, és még napestig lehetne sorolni azokat a jelzőket, amelyek megpróbálják leírni az angol csatár erényeit. A Rókák veterán támadójának mindössze 1954 játékperc elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy 15-ször mattolja az ellenfelek kapusait, ráadásul az összes gólja nyílt játékból született: 0,69-es npG/90-es jelzőszáma az egész mezőnyben a legjobb, ennél nagyobb ütemben senki nem termelte a gólokat. A Leicester City legendája brutális arányban értékesítette a helyzeteit, tudniillik 8,67-es xG-jét (0,40/90) 6,33-mal teljesítette felül, ennél csak Szon és KDB bizonyult kegyetlenebbnek. 0,17-es NPxG/lövés mutatója jól jelzi, hogy rendre magas minőségű helyzetekből kísérletezett, ráadásul azok 50%-ban kaput is találtak, amivel a legalább 10 gólig jutók körében csak a dél-koreai (60%) és Emile Smith Rowe (58%) vette fel a kesztyűt.

Az előző szezonokhoz képest talán csalódás a PL-ben elért 8. hely, ám ha olyasvalakit kellene kiemelni Brendan Rodgers keretéből, akit nem nagyon lehet ezért hibáztatni, az minden bizonnyal Vardy lenne. Hogy mennyi találat van még a jelenleg 133 góljával a PL ’all-time’ góllövőlistájának 14. helyén tanyázó csatárban azt bizonyára csak ő tudja, arra ugyanakkor mérget lehet venni, hogy amíg van szufla a 35 éves támadóban, addig rendületlenül fogja rohamozni az ellenfelek kapuját.

Jamie Vardy
Jamie Vardy (Forrás: www.astamfordbridgetoofar.com)

10. Jarrod Bowen

A West Ham United angol szélsőjének már a 2020/21-es szezon sem sikerült olyan rosszul, hiszen a 8 gól+5 assziszt egy olyan teljesítmény, amelyet nehezen lehet figyelmen kívül hagyni. A 2021/22-es idényben azonban valósággal sziporkázott a 2020 januárjában a Hull Citytől kivásárolt 25 éves támadó, aki amellett, hogy 12-szer vette be az ellenfelek kapuját, még 10 előkészítést is vállalt a bajnokságban. 22 kanadai pontjánál csak 4 játékos gyűjtött többet, vagyis nagyon valószínű, hogy pusztán idő kérdése, mikor szerződteti őt egy magasabb polcon lévő együttes. 3207 játékpercénél mindössze 4 Kalapácsos töltött többet a pályán, nem igazán volt Moyesnak alternatívája abban az esetben, ha a Bowen valamiért éppen rossz napot fogott ki.

Minden típusú megmozdulást számításba véve 9,63-as aggregált xT-vel házon belül messze ő növelte a legnagyobb mértékben csapata gólszerzési esélyeit (Cresswell 7,6-tal, Fornals pedig 6,94-gyel követi a sorban), szóval teljesen érhető, hogy egyszerűen nem tudták a londoniak hasonló minőségű spílerrel helyettesíteni, tehermentesíteni. Az összes találatát nyílt játékból szerezte, ezzel mérkőzésenként átlagban 0,34-szer köszönt be, de 90 percenkénti 0,28 gólpasszára legalább ilyen büszke lehet. Az előtte adandó helyzeteket magabiztosan fejezte be, merthogy 10,33-as xG-jét 1,67-tel rúgta felül. Vélhetően jó alaposan a zsebébe kell majd nyúlni annak a klubnak, amely soraiban szeretné tudni a West Ham jelenleg talán legnagyobb értékét, de ha Bowen fejlődése hasonló ütemben folytatódik, akkor nem kizárt, hogy megéri letenni az asztalra az érte kért busás összeget.

Jarrod Bowen
Jarrod Bowen (Forrás: www.epostalnews.com)


(Borítókép fotók: www.premierleague.com )